Primitivo - Fekete bársony

  

Kezdjük azzal, hogy mi a primitivo és mi nem. A primitivo mindenekelőtt nem primitív, az elnevezés abból ered, hogy korábban érik, mint más fajták. Az olasz primitivo azonos a kaliforniai zinfandellel, ami viszont nem azonos a bécsi vagy pécsi cirfandlival, noha a név félrehallások és hangzóváltások révén ebből alakult ki. De igazából a primitivo és a zinfandel is tribidrag. És ez akkor is így van, ha a tribidragról az ampelográfusokon kívül élő ember nem hallott az elmúlt 300 évben. A tribidragnak ugyanis az ősforrásnál, valahol a dalmát tengerparton nyoma veszett, pontosabban beolvadt a plavac maliba.

Részünkről a történet azzal kezdődött, hogy egyre többen tértek be a boltjainkba kimondottan azzal a céllal, hogy primitivo di manduriát vásároljanak. Be kellett látnunk, hogy a jelenlegi kínálatunk édes kevés az igényekhez képest. Az érdeklődés ilyen meredek felfutását utoljára a malbec esetében tapasztaltuk, és ami azt illeti, a primitivo karaktere, a borok stílusa és ára alapján könnyen elképzelhető, hogy hasonló sikertörténet küszöbén állunk.

 

A zinfandel nyomozás

 

A bor világában nem ritka az olyan eset, amikor az otthonából kiebrudalt, a feledés homályába merült fajtát a világ másik végén örökbefogadják, kitaníttatják és aztán fényes karriert fut be. A malbec-kel is valami hasonló történt: Bordeaux-ból kiutálták – ma Cahors az a francia borvidék, ahol auxerrois vagy côt néven a malbec a fő fajta –, miközben az argentin változat a világ kedvenc steak-bora lett. A zinfandel amerikai karrierjének köszönhetően a primitivót is elkezdték komolyan venni, Horvátországban pedig beindult a tribidrag újratelepítése.

 

 

A kaliforniaiak által imádott zinfandelről a ’60-as évek végén derült ki, hogy azonos az olaszországi Apuliában termő primitivóval. Ez utóbbiról viszont régóta gyanították, hogy a mai Horvátországból származhat, és talán azonos a plavac malival. A sejtést 1982-ben cáfolták meg, a DNS-vizsgálatok során kiderült, hogy a plavac mali és a primitivo/zinfandel két különböző fajta. Csakhogy a horvát származású kaliforniai borászlegenda, Mike Grgich nem hagyta annyiban a dolgot, hiszen tudta, hogy amennyiben sikerülne a zinfandel ősét szülőhazájában megtalálni, ezzel egycsapásra megalapozná a horvát borok jó hírét Amerikában. A Kaliforniai Egyetem és a Zágrábi Egyetem együttműködésének köszönhetően 2001-ben végül megtalálták a horvát őst Splittől északra. Azt a néhány tőkét, ami még termett a helyiek crljenak kaštelanskinak hívták. Erről egy évvel később kiderült, hogy azonos egy Svinišćében élő idős néni szőlőjével, amit viszont pribidragnak hívnak, ez pedig nem más, mint a Velencei Köztársaság idején a gazdagok kedvenc vörösborát adó tribidrag. Mivel a tribidrag első írásos említése 1488-ból származik, így ez lett a fajta hivatalos neve.   

 

A napfény bora

 

Apulia az olasz csizma sarka az Achilles-ínnal együtt egészen bokáig. Sokak szerint a Földközi-tengerhez, elsősorban Görögországhoz és Föníciához erősebb szálak fűzik, mint Olaszország többi részéhez. Ha a bor felől nézzük, akkor maga a tűsarok a nagyobb és megengedőbb eredetvédelmi körzet, Salento, ennek közepén egy szűkebb szektor a Primitivo di Manduria DOC. Keletről az Adriai-tenger felől érkezik a frissítő és szárító szél, nyugatról a Jón-tenger felől. Apuliában hét ágra süt a nap és a primitivo tökéletesen alkalmas arra, hogy a napfényt tintafekete, erőteljes, aromagazdag és tanninos borrá alakítsa.

 

 

Sok nagynevű borvidéken cukor hozzáadásával kénytelenek segíteni, hogy az alkohol elérje a kívánt szintet, itt a fordítottja a probléma: maradékcukor nélkül nehéz 16 fok alatt maradni. Történelmileg ezért két irány alakult ki a szőlő hasznosítására, az egyik a természetes édesbor (Primitivo di Manduria Dolce Naturale), a másik, hogy egyfajta vörösbor koncentrátumként értékesítik, amit aztán az északibb régiók sápadt borainak erősítésére használnak. A termés nagyobbik részét máig ez utóbbi célra hasznosítják, és jut belőle bőven a büszke Franciaországba is. A kamiontartályokba pumpált lédigbor azonban soha nem biztosított nagy jövedelmet, ráadásul a hagyományosan bakművelésű tőkékkel dolgozni emberpróbáló feladat. Nem csoda, hogy amikor a ’90-es években az Európai Unióban bevezették a kivágási támogatást, sok apuliai kistermelő kapva kapott az alkalmon, és így a primitivo termőterülete 8000 hektár alá süllyedt.

Ekkor lépett a képbe az amerikai nagybácsi: 1994-ben bebizonyították, hogy a zinfandel és a primitivo ugyanaz a fajta, és ezzel felderengett a fény az alagút végén. Az olasz bürokrácia viszonylag gyorsan lépett, és 1999-től a primitivót zinfandel néven is lehet forgalmazni. 2010-re a termőterület csökkenése megfordult és már 12 ezer hektárt tartottak nyilván.  

 

Milyen a primitivo?

 

Mint a zinfandel, magas oktánszámú. Hajlamos a töppedésre, az alkoholfok elérheti akár a 18 százalékot. A primitivóból készült bor sötét és testes, fűszeres, bársonyos tanninnal, az illatában erdei gyümölcsök, meggy, csokoládé, fahéj és mézeskalács. Az alkoholédesség sós, umamis jelleggel és élénk savakkal társul. Primitivót kóstolni kissé olyan, mintha időutazásra indulnánk a múltba: egy vadabb, rejtélyesebb, szenvedélyesebb világba. A fantázia elszabadulását felgyorsítja, hogy a szó szoros értelmében mámorító, hiszen alkoholban a portóiakkal vetekedik. Egy neves szakértő egyszer úgy fogalmazott, hogy amikor szeretne megfeledkezni a világ gonoszságáról, akkor ő ilyen bort bontana, hogy aztán egy jó könyvvel a kezében letelepedjen a kandalló mellé egy hintaszékbe.